Mikor a teremhez értünk, az osztályunk nagy része már a megszokott helyén ülve cseverészett, vagy éppen nyomkodta a telefonját.
Már, ha ezt a ’közösséget’ lehet annak nevezni.
Több klikkre oszlunk:
Vannak a tömeggyártású zombik, a stréberek, a ’normálisak’ alias az átlagos diákok, valamint a különcök. Az utolsóba tartozunk mi négyen.
Boccs, amiért nem akarunk klónozott élőhalottak lenni!
Helyet foglaltunk, a szokásos alakzatban, és nem sokkal később a tanár is megjelent.
Magas, sötétbarna hajú, kék szemű fiatalember, aki emellett elég jóképű.
Mármint a többi tanárhoz képest! Istenem, zavarba jövök a saját gondolataimtól!
Ismét világos ingben, farmerban, valamint sportcipőben jött. Megállt az osztály előtt, a tanári padnak dőlve.
Nagyon bírom a matek tancit, ugyanis, ha látja, nem érted az anyagot, elmagyarázza újra, addig amíg a suta gyerek, legtöbbször én, fel nem fogja.
Miután biztosra ment, minden hiányzót felírt, nekilátott a tananyag fejünkbe veréséhez. Hmm… függvények…Yay!
Most nem tudom eldönteni, hogy melyik a rosszabb:
1. Peti agyzsibbasztása, mert egy kibaszott matekzseni a gyerek!
2. Végig ülni egy matek órát, miközben a lányok gyilkos pillantásokkal méregetnek, eközben én semmit sem értek abból, amit a tanár papol nekünk.
Sosem tartoztak az erősségeim közé a függvények, de ezek után sem lesz a szívem csücske, az biztos!
Szerintem a szememből tükröződött az értelem, ugyanis a 4. feladat után Robibá elindult felém, azzal a ’reménytelen’ fejjel.
- Valamit nem értesz?
- Úgy a függvényeket…? – válaszoltam, miközben távolodni próbáltam az egyre közeledő fejétől. Persze így a Petire másztam rá, aki csak röhögött.
Kössz a semmit!
5 perc kínos csend után, vette észre mi bajom, mert kiegyenesedett újból a táblánál teremve.
- Te még egy tanárt is képes vagy kínos helyzetbe hozni? – kuncogott mögöttem Vik, kapva egyet a szebbik pillantásaim közül.
- Szerintem itt, akinek kínos volt, az én vagyok! – morogtam, mire újból nevetésbe kezdtek igen megértő barátaim. – Kössz.
Ezt hallgatni fogom tőlük egy ideig.
Szegény tanárúr már hatodjára magyarázta el, mit is kellene csinálni, de minden alkalommal fejrázást kapott válaszul arra, értem e. A hetedik alkalomnál láttam rajta a szenvedést ezért bólintottam, melyre sóhajtott folytatva az anyagot.
- Tényleg érted? – fordult hátra Atesz felhúzott szemöldökkel.
- Nope.
Az óra második felében a címet sem értettem, nem, hogy az anyagot. Kb annyit fogtam fel, egy hét múlva dogát írunk. Hurrá! Ja nem.
45perc kínzás, valamint szinusz, koszinusz átkozás után szabadulhattam.
Irány a pince!
Ez az a tipikus hely, ahova belépsz majd azonnal meg is akarsz fulladni. Egy ablak van, inkább résnek nevezném, amit néha kinyitnak. Úgy 1 évben egyszer. Ja és a rácsok rajta még inkább börtönre emlékeztetővé teszi a sulit. Nem beszélve az iszonyú csatornaszagról, mert hát mellettünk van a mosdó…
15 perces szünetek forever! Több idejük van ezeknek a szemeteknek csesztetni, bár órán is megteszik, így tök mindegy…
Már épp leütni készültem vöröskét, mikor belépett az osztályba a biosz tanár. Frissen végzett huszonéves jóvágású fiatalembert berakni egy lányosztályba, nagyon okos dolog volt!
Rövid fekete haja, barna szeme, valamint fiatalos megjelenése teljesen elterelte a legtöbb osztálytársam figyelmét az óráról.
Természetesen az én figyelmem sem éppen arra irányult, hanem a 3 idióta haveromra, akik 2 percig nem tudnak viselkedni. Valahogy a legtöbb biosz órán meghibbannak és végigbarmulják a 45 percet.
Oké, nem valami érdekesek a növények meg hasonlók, de azért na!
Körülbelül fél percig tudtam a tanárra koncentrálni, aki éppen próbál beavatni a növények felépítésének rejtelmeibe, hátha tudósok leszünk, ami valljuk be, ki van zárva.
- Vivian te lány vagy.
- Na ne mond te észlény! Miből sikerült kikövetkeztetned? – csapom homlokon magam, Atesz idióta kijelentésén.
- Akkor te biztosan tudod mi van a hal lány ajtajára írva.
Már megint kezdődik!
- Átvetted Peti faszságait vagy mi? – forgatom szemeim, mire elvigyorodik az említettel együtt.
- Csak küldött néhány viccet, mert kezdek kifogyni a jó poénokból. A csajok bírják a vicces srácokat. – húzta ki magát önelégülten Atesz, ezzel újabb szemforgatást kapva tőlem.
- Ja, a jó vicceket, nem az agyzsibbasztókat!
- Inkább válaszolj! – röhögött fel Vik.
Na te áruló, ezért még számolunk!
- Mit tudom én! Nem vagyok hal.
- Halkan gyere be! – fejezte be Peti, mire szöszivel dőltek a röhögéstől.
Lőjenek fejbe! Most!
- Ti most éppen modernkori kínzómódszereket próbáltok kitalálni? Ha igen, jó úton haladtok.
- Semmi humorod…
- Mik ezek a lenéző pillantások? Vik, mond, hogy szerinted sem volt vicces! – fordultam egyetlen értelmesnek mondható haverom felé.
- Be kell vallanom, ennél jobbat is hallottam már. Bocsi srácok ez elúszott. – rántott vállat, mire az egész osztály dőlt a röhögéstől.
- Jesszusom! – sóhajtottam, fejemet finoman szólva, belecsapva a firkákkal díszített fafelületbe.
- Senkinek nem tűnik fel, hogy óra van és én itt vagyok? Bírjátok ki szünetig! – fordult felénk Tibibá, nem éppen kicsattanó örömmel.
- Elnézést!
Ez volt az utolsó dolog, amit mondtam, utána egész végig a padon feküdve számoltam vissza, reménykedve, hamarosan vége szenvedéseinknek.
- Végre!! – pattantam fel azonnal, a csengőszó hallatán. – Csapat előre!
Rohadjon meg aki kitalálta, hogy a másodikon legyen óránk! Ráadásul az új töri tanárunk, akit kaptunk Rácz helyett idén egy gyötrelem. Sosem a tanagyagról van szó. Pontosabban elkezdjük rendesen, majd olyan 5 perc múlva már valami teljesen másról van szó. Ráadásul olyanról, aminek szinte semmi köze a témához.
Ilyenkor kerül elő a könyvem, amit nyugodtan tudok olvasni, hála az előttem ülő, majdnem 2 méter magas csitrinek.
Erre az egy dologra jó, hogy az osztályunkba jár, másra nem.
Felvonszoltuk magunkat a lépcsőn, majd kulturált gimnazisták módjára, levágódtunk a terem elé a földre.
Ezt a nyavajás termet mindig zárják, így csövelhetünk 10 percig a terem előtt. Állni meg a franc fog annyi ideig! Ja várjunk! Mégis van olyan elmehibbant! A klónozott csitrik, akik félnek, hogy poros lesz a márkás ruhájuk!
Pontosan becsengetéskor fordult be imádott tanárunk a folyosó végén, így elkezdhettünk feltápászkodni. A fiúk azonnal felpattantak, felhúzva engem, akinek az energiája a béka feneke alatt leledzik.
Pillanatok alatt bejutottunk a terembe, ahol, mint a zombik, vetődött le az osztály.
Ennél már csak az a rosszabb, mikor hétfőn tesivel kezdünk. Ott minden órán ilyen lelkesedést tanúsítunk.
Töri cucc elő, ma ugyan miről lesz szó?
Hmm… Mária Terézia. Az még érdekes is.
Az óra körülbelül felénél azonban ismét elkalandoztak tanárúr gondolatai, így a töri órát matek váltotta fel.
Hasonlítsuk össze a mostani egyhavi dohány árát a régi szivar árával.
Ez most, hogy jön ide, az ég szerelmére is!
Rájöttem, ebből az órából már semmi értelmes dolog nem lesz, így előhúztam olvasmányomat, elütve vele a maradék időt.
Még volt hátra 5 perc, mikor becsuktam az immár befejezett könyvet. A téma még mindig nem az, aminek kellene lennie, ezért unalmamban kifelé bámultam az ablakon. Peti mellettem bőszen bújta a telefonját, Atesz előttem szintén kockult, Vik mögöttem pedig húzta a lóbőrt.
Kicsengetéskor finoman megráztam a fiút, álomországból kirángatva.
Vörös tincsei álmos szemébe lógtak, mielőtt morogva fejét ismét karjába fúrva, békésen szuszogni kezdett.
- Ébresztő álomszuszék, már csak 2 óra és mehetünk haza.
- Wao! – füttyentett Peti, miközben szöszkével tátott szájjal, rezzenéstelenül bámultak. – Te tudsz ilyen aranyos is lenni?
- Bajod van?
- Miért van az, hogy csak Vikkel vagy kedves, minket meg egészben lenyelnél? – durcázott be mókamiki, nevetésre késztetve.
- Azért, mert ti roppantmód idegesítőek tudtok lenni. Na menjünk!
- Igenis asszonyom!
Javíthatatlanok.
Dupla tesivel zárjuk a napot, aztán végre szabadok vagyunk!
A tatyómban találtam egy hajgumit így mázlimra, nem kell megfulladnom a számba kerülő hajzuhatagtól!
Tesi cuccra váltva, felkötött frizurával, léptem be a terembe, ahol a már jól ismert látvány fogadott. Az osztály 99%-a ül a padon telefont nyomkodva, vagy éppen cseverésznek. Olyan 10 lehetünk azok, akik vették a fáradtságot átöltözni.
Ez az osztály rekordot dönt minden olyanban, amiben nem kéne!
Idősödő tesitanárunk kék melegítőjében ült a padon, miközben sóhajtozva jegyezte fel a hiányzókat. Szerencsétlent néha sajnálom, amiért megkapott minket.
Mivel ilyen kevesen vagyunk, így a röplabda mellett döntött. A fiúkkal egy csapatba álltam, amiért kaptam pár megjegyzést, de ez a legkisebb mértékben sem zavart abban, hogy leverjük őket. Legyűrtük az ellenfelet, hála élsportoló mókamikinek, aki erős ütést mért az ellenség büszkeségére, majdnem a képükre is. A visszavágó is hasonlóképpen zajlott, így a másik csapat szitkozódva, mi pedig fülig érő vigyorral helyezkedtünk el a padokon.
Uccsó órán szintén röpiztünk ugyanezen végeredménnyel.
Az öltözőig vonszoltam magam, levágódva az első ülőhelyre. Az átvedlés is sokkal tovább tartott, mint óra előtt.
Nyúzottan, hátunkon a féltéglákkal megpakolt táskával léptünk ki a börtönből.
Persze az eső még mindig esik, csak mert egyikünk sem hozott ernyőt.
A központhoz érve, már folyt belőlünk a víz, és még fél órát várnunk kell, míg jön az a nyamvadt busz.
A franc fog futni tesi után! Inkább fázzak meg, mint, hogy a vonszolásnál gyorsabb tempót vegyek fel!
Gyorsan behúzódtunk az eső elől szidva a gyönyörű időjárást.
Rajtam kívül még Peti, valamint Vik vidéki, Atesz, meg szimplán rendes.
Semmi köze nincs a rengeteg csinos csajhoz, aki szintén tömegközlekedéssel utazik. Dehogyis…
- Szerintem Atesznak nem kell aggódnia, hazafele már esernyővel megy.
- Miről beszélsz? – néztem rá kérdőn, mire egy felénk közeledő bögyös vörös csaj felé bökött.
Á, már minden világos!
- Srácok én most megyek, hétfőn beszélünk! – ezzel az előbbi lánnyal együtt eltűnt.
- Reménytelen! – sóhajtottunk egyszerre, amit nevetés követett.
Éppen cseverésztünk mikor egy igen ismerős személyt pillantottam meg leszállni fehér ingben, fekete nadrágban, valamint a szokásos sötét converse csukájában, az imént megérkezett buszról. Minden gondolkodás nélkül sprinteltem be elé, ezzel igencsak meglepve őt.
- Te mi a csudát keresel itt?
Felnézett, ezzel jobban szemügyre tudtam venni. Szőke haja ázottan lógott éjkék szemébe, miközben megvillantotta 1000 wattos vigyorát.
- Neked is szia! Kettőt találgathatsz Holmes!
- A jó nénikéd a Holmes! Ne hívj így! Ezerszer mondtam… - morogtam, mire összeborzolta a tesi előtt gondosan elkészített, ám elázott copfomat. – Rohadj meg! – csaptam a kezére, hajamat visszasimítva, hátha helyrehozhatom, azonban arckifejezéséből ítélve, nem nagyon sikerült. – Megjegyeztem. Szóval mit keresel itt? – szedtem ki a loboncomat összetartó gumit, ezzel kitépve néhány szálat belőle.
- Tanulni jöttem, mint minden normális gyerek.
Az elhangzottak miatt egy pillanatra befejeztem gubancaim bontogatását, mereven bámulva az előttem állóra.
- Ugye ezt te sem gondoltad komolyan? – röhögött fel mellettem a bandám.
- Ti meg mióta vagytok itt?
- Kb fél perce. Annyira lefoglalt ez a hülyegyerek, észre sem vetted. – magyarázta mókamiki vigyorogva.
- Hé! Kikérem magamnak! – tiltakozott az előbb emlegetett, újra figyelmemben részesülve.
- Max a könyveidet. Elfelejtettél szólni visszatérésedről, nem gondolod… Vincent? – a szöszke arcáról azonnal lefagyott a mosoly. Kék szemeiben a félelem egy apró szikráját véltem felfedezni, de az, amikor hátrált két lépést, megerősített ebben. – Nincs mit mondanod? – közelítettem meg, erre ismét távolodott.
Ezt egészen addig játszottuk, míg háta nem ütközött a hideg, kemény, koszos táblának. Tudta itt a vége, nincs menekvés. Megragadtam ingjének gallérját, közelebb húzva arcát.
- Nyugi van Holmes… - emelte fel kezeit védelmezésképpen.
- Ne. Hívj. Így. - sziszegtem a képébe.
Felbosszantott? Csak egy kicsit.
- Úgy rémlik, azt mondtad, a visszautazásod megoldhatatlan. Vagy ez is hazugság, akárcsak AZ? – szűrődtek át a szavak összeszorított fogaimon, ezzel kissé megrémítve a csapdába zárt áldozatomat.
- Annak semmi köze a mostanihoz. Meg tudom magyarázni! – kezdett volna bele, de egy rántás a felsőjén azonnal elhallgattatta.
Na jó, talán nem kissé húzta fel az agyam.
- Nem érdekel a magyarázkodásod! Semmit nem változtat a tényen, hogy ismételten hazudtál nekem. AZ volt az utolsó húzásod. Figyelmeztettelek, téged, de úgy tűnik hasztalan.
- Vivian, fejezd be! – ragadta meg valaki a csuklómat, minden figyelmemet megkapva. Amint felfogtam az elvetemült kilétét, arcizmaim ellazultak.
- Sabrina, te mi a fenét keresel itt?
- Mindenki idecsődült, aki a váróban tartózkodik. Mikor megláttam, kit néz ennyire a tömeg, azonnal ide kellett jönnöm.
- Ne avatkozz bele! – söpörtem le szabad kezemmel az övét, visszatérve dühöm okozójához. – Hol is tartottunk? Ja igen! Éppen azon voltam, hogy kicsináljak egy férget.
- Vivian, hallgass meg kérlek!
- Te csak ne Vivianozz itt nekem! Miattad, majdnem elveszítettem valami számomra fontosat, de megbocsátottam, mert azt állítottad nem szándékos volt. Eltelt kb egy hónap, mire hupsz se szó se beszéd, csak úgy eltűnsz. Külföldre kell utaznod a szüleiddel, képtelenség hazajönnöd. Egy kibaszott SMS-ben írtad meg! Még arra sem méltóztattál, hogy szóban közöld! Erre hirtelen megjelensz, mintha mi sem történt volna, fülig érő vigyorral, mint aki jól végezte dolgát. Mit gondoltál? A nyakadba ugrok ujjongva? Hazudtál! Ezek után ne várd, hogy elhiggyem az első alkalommal igazat mondtál!
- Nem tudtam! Ha nem hiszel nekem, hívd fel a szüleim!
- Egyedül utaztál ide?
- Igen. – sóhajtott, elmosolyodva.
Néhány percig még kétkedve vizslattam, majd elengedtem. Az ujjaim teljesen elfehéredtek.
- Még nem végeztünk! – hátráltam el tőle, eloszlatva a tömeget.
Visszasétáltunk a fedél alá, de az emberek azonnal távolabb léptek.
Sabrina is társult nem sokkal később, csevegésbe elegyedve velünk.
Végig beszélgettük a várakozási időt, búcsút vettünk egymástól, végül mindenki ment a saját útjára.
A mienk a civilizációtól 20 km-re vezetett, természetesen, csoda lenne, ha azt mondhatnám, szerencsésen.
Sabrina egész úton hozzám sem szólt és mikor már majdnem haza értünk, az a nyavajás busz lerobbant.
15 perccel később szállhattunk le, erre ismét rákezdett az eső szakadni, így hazáig futhattunk.
A házunk előtt azonban még sikerült taknyolnom a sárban ennek köszönhetően, egy szép nagy tócsában landoltam.
- Ez mire volt jó?! – vágta le táskáját húgom amint beléptünk a lakásba.
- Nem értem miről beszélsz. - rántottam meg vállamat. Szeme tikkelt egyet.
- Minek kellett ez a cirkusz?
- Mi ez a kiabálás? – rohant ki az előszobába anyám. – Itt meg mi történik? Miért ordibáltok? És miért vagy nyakig sáros? – nézett először testvéremre, majd rám.
- Drága nővérem szépen nekiesett Vincentnek a buszmegálló közepén. – magyarázta ’higgadtan’ szöszi.
- Mit csináltál?!
Na remek! Jön a fejmosás!
- Vivian ezt ezerszer megbeszéltük! Nincs verekedés! Az előző sulidból azért csaptak ki, mert az igazgató lányának eltörted az orrát!
- Nem tehetek róla, ő kezdte!
- Óvodás… - jegyezte meg húgom halkan, mire egy szúrós pillantást küldtem felé.
- Nem érdekel a kifogás! Nem szeretnék még egy ilyenről hallani! Itt elvégzed az iskolát, galibáról egy szót sem! 1 hét szobafogság! Most pedig nyomás fürödni mindketten, mielőtt megfáztok!
- De!
- Semmi de, kisasszony! Nagy bajban vagy, örülhetsz, amiért ennyivel megúszod! Vehetnél példát Sabrináról!
- Argh! – morogtam, miközben lehámoztam cipőmet és felrohantam az emeletre. – Mindig csak Sabrina így, Sabrina úgy! Én, én vagyok! – hajítottam el a táskám, a fürdőszobába csoszogva. 1 hét…
Gyorsan letusoltam, hajat mostam, végül fekete köntösömben a szobám felé vettem az irányt.
Tanulság! Ne hagyd a papucsod a folyosón, mert vizes lábbal tuti vágódni fogsz a járólapon!
Egy alapos, káromkodással spékelt fenék simogatás után, immár mamuszban vonszoltam magam a hálómba, majd becsapva az ajtóm, terültem el az ágyamon.
Végre nyugalom.
- Faszomért kell csapkodni azt a kibaszott ajtót! Tv-t néznék! – hallatszódott az üvöltés a földszintről.
Na ő lenne, drágalátos édesapám… Az átkozott patkány! Rajtunk élősködik, miközben egész nap rohad a szobájában, ami nem mellesleg egy fertő.
Sohasem fürdik, éjszaka kizabálja a hűtőt, anyám tartja el és mindenkivel ordibál. Tudnám, anyu miért jött össze vele? Elviselhetetlen!
Gyakran szólok vissza neki, amikor megelégelem a családom szapulását, reménykedve, eltakaríthatom innen, ha megüt, de sajnos a genyónak több esze van. Ez megy kiskorunk óta.
Sóhajjal kísérve sétáltam a szekrényemhez, húztam ki belőle egy fekete pólót, meg egy cicanadrágot. Hajamat felkontyoltam, miközben bekapcsoltam az asztalomon heverő laptopomat.
Nem olyan nagy szobával rendelkezem. Az ajtó erkélyre nyílik, ami mellett egy hatalmas ablak található. A párkányom tágas, így itt gyakran szoktam ücsörögni. Alatta foglal helyet a franciaágyam. Szemben vele az íróasztalom, mellette pedig a ruhásszekrényem. Falaim tengerkékek, szemeim miatt. A legtöbb bútor fehérre festett fa, ezzel kompenzálva, hogy a ruháim 99%-a fekete.
Anyám a lakberendezési ötleteivel!
Maxra csavartam hangfalamon a hangerőt, majd elindítottam a zenéimet. Másodpercek múlva érkezett a várva várt eredmény. Egy hatalmas üvöltés.
- Halkítsd le azt a szart, de most azonnal!
- Magasról teszek rá, mit akarsz! Törődj bele! – kiáltottam az ajtót kinyitva.
- Az apád vagyok!
- Nincs apám, ezt benézted! – ezzel visszaslisszoltam a szobámba, jó hangosan becsapva magam után az ajtót.
Mellettem, tesóm szobája enyémhez hasonlóan lett alakítva, annyi különbséggel, hogy az övé napsárga falú, sötét bútorokkal.
Ki nem találjátok, miért! Szabad a gazda? A húgom egy színkavalkádot rejteget a szekrényében! Pfúj!
Tuti Aphrodités lennél! – kapcsoltam telepátiára, miközben kivettem a táskámból a ma befejezett könyvet, a többi közé téve a polcra.
A jó Kerberuszos nénikédet! Már megint nem szóltál! Hála neked kezdhetem elölről! – hallottam a csapódást, amint a kukában landolt, iménti remekműve.
Neki az ajtóval szemben festőállvány helyezkedik el, a könyvespolc mellett. Ő is olvas, csak nem annyit, mint én. Inkább művészkedik.
Bocsi. Csak eszembe jutott. Tudod milyen vagyok.
Igen. Hiperaktív!
Bagoly mondja verébnek!
A tied súlyosabb!
Sokat szenvedett velünk anyu kisebb korunkban, az tuti! Bárcsak ezt a szemetet valahogy eltudnám tüntetni az életéből, egy kicsit kárpótolhatnám a fáradozásaiért.
Vivian. Tudod, mi a véleménye anyunak, amikor így fejezed ki magad ezzel kapcsolatban!
Természetes, hiszen a gyerekeim vagytok!
Tök jól utánzod a hangját!
Tudom! Gyakoroltam!
A következő amire emlékszem, a körülöttem forgó szoba és a sötétség.
